Szívszorító szerelmes idézetek
Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől.
Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.
„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”
Szívszorító szerelmes idézetek
„A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk.”
(Francoise Sagan)
„Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.”
(Szabó Éva: Szög és kereszt)
„Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok.
De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.”
(Prisrin)
„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.”
(Gabriel Garcia Márquez)
„Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.”
(Paul Gerardy)
Szívszorító szerelmes idézetek
„A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján.”
(Erskine)
„Sose mondd azt: „Szeress engem!”
Mit érsz vele? Isten is hiába mondta…”
(Paul Valéry)
„Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt.”
(Balzac)
„A szeretet hiányát az ember soha nem pótolhatja; ám a szeretet minden mást pótol.”
(P. Matteo)
Szívszorító szerelmes idézetek
„A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára.”
(Erich Fromm)
„Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad.”
(Szentkuthy Miklós)
„Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg.”
(Filippinó közmondás)
„Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem.”
(Madame Pompadur)
„A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.”
(Jókai Mór)
„Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.”
(Francois Mauriac)
„..aki szeret, azt viszont is szeretik.”
(Fontane)
Ha majd egyszer szerető szívre vágysz,
s ha nem találsz se közel se távol,
gyere oda ahova engem temettek,
ott a fűszál is azt súgja, hogy:
NAGYON SZERETLEK!
Öröm és bánat együtt van a szívemben,
egy könnycsepp csillan meg a szememben.
Ha megkérdeznéd mi a bajom csak annyit
mondanék, HIÁNYZOL de nagyon!
Szívszorító szerelmes idézetek
Eljöttem érted, mert szeretlek téged
Mert reszket az ajkam, hogy ajkadhoz érjen,
Hogy átöleljelek magamhoz szorítsalak,
Tüzes ajkammal lágyan csókoljalak.
Eljön az este, s eljövök én is.
Ez csak egy álom, de lehet attól szép is.
Lesz majd egy nap, amikor az álomnak vége,
Hozzád bújok akkor s szerethetlek végre.
Bizalom nélkül boldog nem lehetsz soha,
Boldogság nélkül az élet mostoha.
Bízzál tehát abban, kit a szíved szeret,
Az életben boldog, -hidd el- csak így lehetsz.
Hunyd le a szemed, s bízd rám magad.
Elviszlek oda, hol senki sem zavarhat.
Nem lesz ott senki, csak Te meg Én,
Ott fekszünk majd a felhők tetején!
Szívszorító szerelmes idézetek
Örülj az életnek, mosolyogj sokat,
találd meg a boldogsághoz vezető utat!
Olyanná válj, amilyen szeretnél lenni,
s tudd, hogy én örökké foglak szeretni!
Csendes kis éjszakán tekints fel az égre, gondolj egy szerető szívre.
De ne gondoldd, hogy e szív meg fog csalni, inkább a szívedért képes lesz meghalni!
Szeretnéd, ha szeretném, amit szeretnél?
Mert Én szeretném, ha szeretnéd, amit Én szeretnék!
Na, akkor most már CSÓK ahová szeretnéd!:)
Nem tudom, hogy mondjam el, mindazt, amit érzek,
Hidd el, hogy csak TE vagy, és én érted élek,
Nem tudom, miért fáj, de fáj a messzeséged,
Minden percben hiányzol, én úgy SZERETLEK téged.
Oly üres nélküled az ágy,
Oly forró irántad a vágy,
Oly édes minden csók, mely éget,
Hisz tudod, nagyon SZERETLEK én téged.
Tudom, hogy e csönd érzelmeket takar,
Tudom, minden gondolat előtör majd hamar,
Tudom, hogy az érzelem széttöri a gátat,
Tudom, hogy a némaság öleli a vágyat.
A szerelem megsemmisíti az észt.
Az agy és a szív olyan mint a homokóra két edénye:
amikor az egyik megtelik a másik kiürül.
Szívszorító szerelmes idézetek
Az égen már ragyognak a csillagok,
Én az ágyikóm felé ballagok,
Behunyom a szemem, és én boldog vagyok,
Mert álmaimban, te velem vagy,
és én veled vagyok…
Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek!
Feledj mindent, csak azt ne hogy szeretlek!
Elvitted tőlem a napot, a holdat és minden csillagot.
Többet Szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok.
Nélkülük még elvagyok, de én Nélküled meghalok!
Mikor szívünk először összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor első csókod ajkamon égett, én már akkor úgy éreztem, MEGHALOK ÉRTED!
Ha kinézel az ablakon és felnézel az égre,
Rád ragyog majd sok ezer csillag fénye.
Köztük én is ott leszek, s nézek le Rád,
onnan kívánok neked Jó Éjszakát!
Fáj a lét a létezés, a fekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy itt velem!
Addig vagy boldog, míg van, aki szeret, ki bajban megfogja kezed
és hogy milyen fontos is neked csak akkor tudod, ha már nincs Veled.
Egy gyöngéd ölelés, mi elfeledtet mindent,
csak a pillanatnak élj, mi megér minden kincset!
Egy forró csók mely tüzes a vágytól,
érzem örökké hozzád láncol.
Szívszorító szerelmes idézetek
Ha majd egyszer síromnál állsz,
s engem többé soha nem látsz,
írd a porba csendesen,
őt valaha szerettem.
Millió csók a szádra,
de ha a lelked nem bánja,
adok a tested más tájára,
oda ahova a legjobban várod
és elérjük együtt a MENNYORSZÁGOT!!!
Szeretnék a szél fuvallatával simogatni,
szeretnék a nap sugarával melegíteni,
szeretnék én a levegő lenni,
mert szeretnék mindig Veled lenni!
Tedd a kezed a homlokomra, mintha kezed kezem volna.
Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna.
Úgy szeress, mintha jó volna, mintha szívem szíved volna.
Szívszorító szerelmes idézetek
Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, minden csókot a számon felejtett.
Még csak akkor tenne igazán szépet, ha örökre nekem adna Téged!
Sosem tudtam eddig, milyen szép az élet, mióta ismerlek, azóta élek!
Szívem lágyan összedobban, szeretlek téged napról-napra jobban.
Gyönyörű álmot láttam az éjjel,
egy csillag szeretkezett a holdfénnyel.
Felébredtem s rájöttem ez tény,
Te voltál a csillag, én pedig a fény!
Úgy szeretnék sokszor vándor felhő lenni,
suttogó széllel hozzád elrepülni.
Szép szemedbe nézni, csókolni a szádat,
Veled tölteni hosszú éjszakákat.
Szívszorító szerelmes idézetek
Lassan elhalkul a nyüzsgő világ, s csend tölti meg az éjszakát:
Csak szívem hatalmas dobbanása zavarja meg a csendet
és ez azért van, mert nagyon SZERETLEK!
Itt ülök a Dunán egyedül, s rád gondolok szüntelenül.
A nap lágyan ring a víz tükrében, s te itt vagy velem a szívem csücskében!
Szeretnék szeretni, szerelmet szerezni,
szerelmes szívemet szívednek szegezni.
Szólj hát szaporán szívemnek szerelme,
szerelmes szívedet szeretném, szabad-e?
Nem mondom, hogy szeress, azt sem, hogy gondolj rám!
Ha a szíved nem mondja, én miért mondanám?
Szívszorító szerelmes idézetek
Üres az ágy, és nem jön az álom, nem szól a zene, hiába várom.
Üvölt a csend és hallgat az élet, rám tör egy érzés: SZERETLEK TÉGED!
Aki azt mondja szeret, talán igaz lehet.
Aki azt mondja imád, sose hidd szavát.
De aki csak áll és mélyen a szemedbe néz annak szívében örökké élsz!
Tudnálak Téged mindörökké szeretni, melletted bút, bánatot feledni.
Nélküled céltalan az életem, csak Te kellesz nekem ebben az életben!
Fogy a hold, sápadt fénye kúszik be az ablakon.
Tüzes csókod perzselését érzem ajkamon.
Gyengéden simogat kezed. Veled szeretnék ébredni, mindig csak Veled!
Pici erdőben pici nyuszi, pici szádra pici puszi!
Egy bűnöm van nem nagy vétek, két szó az egész: SZERETLEK TÉGED!
Szeretném, ha tudnád szeretlek Téged.
Szeretném, ha tudnád, csak Miattad élek.
Szeretnék a szemedbe mélyen belenézni
és elmondani: nem tudok Nélküled élni.
Szeretném nyelvemmel érezni nyelvedet.
Szeretném, ha valóra válna a képzelet!
Te légy álmaim vágya, s a testem tested puha ágya…
Ha egy könnycsepp legördül arcomon,
az azért van, mert hiányzol nagyon,
a hiányod megszokni soha se fogom,
mert itt élsz szívemben, s ez jó nagyon!!
Szívszorító szerelmes idézetek
Szemembe nézz, Szívembe látsz,
Ha szerelmet kérsz ott mindig találsz.
Csak annyit mondj: SZERETLEK ÉN!
S ez lágyabban cseng mint száz költemény!
Bárhol is jársz, melletted ott vagyok,
vigyázok Rád, ha alszik angyalod.
Egyedül nem hagylak sohasem,
ígérd meg Te is ezt nekem!
Szeretnék a szél fuvallatával simogatni,
szeretnék a nap sugarával melegíteni,
szeretnék én a levegő lenni,
mert szeretnék mindig Veled lenni!
Szívszorító szerelmes idézetek
Ne haragudj rám, ha titokban imádlak,
elsuttogom neved hervadó virágnak.
Nyári estén a csillagok csak Rólad mesélnek,
ne haragudj rám, ha fáj a szívem Érted!
Kicsiny szívem ÉRTED dobban,
úgy zakatol majd felrobban!
Ez a szív csak ÉRTED remeg,
mert azt mondja, hogy nagyon SZERET!
Hiába tagadnám régóta szeretlek,
könnyeim titokban teérted peregnek.
Kértem a jó Istent tanítson feledni,
válasza az volt:
Téged kell szeretni!!
Öröm és bánat együtt van a szívemben, egy könnycsepp csillan meg a szememben. Ha megkérdeznéd mi bajom, csak annyit mondanék: HIÁNYZOL, de nagyon!!!!
Ösvény voltál s mélybe húztál.
Megbántottál s összezúztál!
Csókod ízét még itt érzem a számon,
de Rád már hiába vágyom!
Szeretném ha szeretnél,
két kezeddel megölelnél,
szép ajkaddal csókolgatnál,
és közben ápolgatnál!
Szívszorító szerelmes idézetek
Halkan kopog az eső az ablakon,
bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon.
Dörög, villámlik, háborog az ég,
nem tudom meddig bírom nélküled még…
Kezem, kezed nélkül, mint virág illat nélkül,
ajkam ajkad nélkül, mint hajnal harmat nélkül,
üres vagyok nélküled, mint víz nélkül a tengerek.
Szeretlek és szeretni is foglak,
míg át nem adlak egy néma sírnak,
igaz ott is van élet, de én ott sem
fogok mást szeretni CSAK TÉGED!!!
Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni, kicsike szobádból nem
hiányzik semmi. De hogy én ott jártam, megtudod könnyen, hófehér párnádon ott
csillog a könnyem.
Szívszorító szerelmes idézetek
Két csillag ragyog az égen, egyek ők már nagyon régen. „Szeretlek”- suttogják
váltig, egyik te vagy, én a másik.
Szeretném szívemet kitépni, s virág
helyett ablakodba tenni.
Hogyha látnád hervadó szívemet,
Akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek!
Szeretlek Édes, szeretlek Téged,
szeretni foglak, amíg csak élek.
Kezem reszket, szívem nehéz,
Szeretlek Téged, ennyi az egész.
Kicsi szívem Érted dobog,
Érted égnek a csillagok,
Érted süt a nap az égen,
Érted élek én is régen.
Te vagy kicsi szívem vágya,
Veled lenni, azt kívánja!
Szívszorító szerelmes idézetek
A legdrágább kő az, mely másokat karcol,
de ő nem tűr karcolást.
A legnemesebb szív az, mely inkább
vérzik, minthogy megsebezzen mást.
Oly megnyugtató, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem,
Hogy nem hagysz el soha, hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz.
Van egy szó, mit úgy hívnak, remény,
Ha vigyázol rá, ő mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,
Bármerre jársz, ő is ott lesz veled.
Szívszorító szerelmes idézetek
Valamikor alkonyatkor Te is fogsz majd sírni,
ha kisétálsz a temetőbe síromat megnézni.
Sírom felett pacsirta panaszosan zengi:
Itt nyugszik Ki Veled BOLDOG AKART LENNI!!!
Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz,
szerelmes szavakra s forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem ajkadon,
olyan ez mint a valóság csak kár hogy álmodom.
Sötét éjjel édes álom hamar tova száll,
felébredek és a szívem vadul kalapál.
Körül nézek és te nem vagy sehol se s ettől szenvedek,
mert szeretném ha velem lennél mindig csak velem!
A csókod festi kékre az eget, szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ.
Szívszorító szerelmes idézetek
Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak. Csak egy óráig szeress, míg
megsúgom, kívánlak. Szeress egy napig, míg csókolni tudlak. Szeress egy életen
át, és én is mindig szeretni foglak.
A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.
Ha a nőnek magának is harcolni kell a szerelemért, jobban meg tudja azt őrizni és becsülni.
A szerelemben a megszokás lemezteleníti a jellemeket.
Szívszorító szerelmes idézetek
Amíg barátaid nem mondják rád, hogy megőrültél és teljesen hülye vagy, addig nem vagy igazán szerelmes.
Semmi sem fogható ahhoz a bizsergéshez, amit a szerelem során tapasztalunk meg.
A szerelem lényege, hogy történjen meg veled. Ha nem történt meg, nem is volt szerelem. Az volt szerelem, ami elől nem tudtál megmenekülni.
A szerelemben (…) az a legfontosabb, hogy olyat válassz, akivel, ha együtt élsz, akkor több energiád van, mintha nem lenne melletted.
Fiatalként gyakran vonzódunk a veszélyes helyzetekhez. Ez ugyancsak igaz a korai szerelmi kapcsolatainkra. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy különbséget tegyünk az igazi szerelem és a – néha veszélyes – belehabarodás, a szenvedély izgalma és az igazi veszély adrenalinja között. Egy veszélyes partnert akár erős partnernek is láthatunk. Ahogy idősebbek és remélhetőleg érettebbek leszünk, jobban látjuk a különbségeket.
Boris Vallejo
Nem ugyanott kezdődik minden szerelem, az érzések és a vágy kereszteződésében, ahol két idegen találkozik és egymásba szeret? Hogy is gondolna arra egy szerelem kezdetén valaki, hogy az évek múlásával mi lesz? A történtek egy részét tehát a véletlen számlájára kell írnunk.
Elizabeth M. Gilbert
Szívszorító szerelmes idézetek
A lélek saját társat választ.
Emily Dickinson
Meggyőződésem szerint képesek vagyunk megőrizni a szerelmi lángolás kezdeti hevét egy hosszan tartó, megnyugtató kapcsolatban is (…). Ám ahhoz, hogy fenntartsuk a varázslatot, el kell játszanunk néhány trükköt az agyunkkal. Hogy miért? Mert a szerelem nem azért létezik, hogy segítsen nekünk fenntartani egy stabil, tartós párkapcsolatot.
Helen Fisher
Az ember mindig abba szeret bele, akibe nem kellene, vagy nem szabadna. Talán éppen azért, mert nem szabadna.
Fábián Janka
Talán így jöhetsz rá, hogy szeretsz valakit. Amikor úgy érzed, hogy minden egyes könnycsepp, amit ejt, a tiéd. Amikor minden vágást, minden horzsolást, minden ütést úgy érzel, mintha te szenvednéd el.
Rachel Van Dyken
Szívszorító szerelmes idézetek
Titkold el a vágyad! Rejtsd el az örömödet és a fájdalmadat! A szerelemnek is szüksége van titkokra, hogy fennmaradjon.
Eva Stachniak
Ha az embernek választania kell egy idősebb és egy fiatalabb szerető között, jobb, ha az idősebbet választja – de nem azért, mert az idősebb tapasztaltabb, hanem mert hálásabb lesz a döntésért.
Douwe Draaisma
Megszeretünk, boldogok vagyunk, szakítunk, majd megint megszeretünk, és megint boldogok vagyunk, majd megint szakítunk. Ez ismétlődik egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a létezés ilyen formája már fárasztóvá válik. Aztán tovább múlnak a hónapok, az évek, az évtizedek – valaki mellett vagy magányosan. Egy idő után nem is emlékszünk rá, milyen volt szeretni.
Horváth Géza
A lélektárs nem azt jelenti, hogy megismerkedtek, és aztán, mint a mesében, rózsaszín cukormázzal leöntve, boldogan éltek, míg meg nem haltok. A lélektársi kapcsolat gyakran nehéz szakaszokon megy keresztül. Ezekben az időkben lehetőség van a felemelkedésre is, meg az elbukásra is, kinek-kinek választása szerint.
Ara Rauch
A szerelem (…) egyfajta függőség, éppen olyan, mint cigarettázni vagy kokaint használni, csak ebben az esetben a jutalom nem a drog, hanem a másik személye. Attól azonban, hogy a másik elérhetetlen lesz, hogy a jutalom megszűnik, az agyi jutalmazórendszer még aktív marad, mi pedig továbbra is akarjuk, sóvárgunk utána, vágyunk rá.
Sákovics Diana
A szerelemben nincs vezérigazgató. Ez egy érzékeny tánc, finom mozgások, előre-hátra, néha föl, néha le, de elviseljük, mert amikor vége a napnak, nem akarunk egyedül maradni. És ha találunk valakit, egy társat, megalkuszunk, szeretjük benne, amit tudunk, a többi fölött meg szemet hunyunk. Mert a szerelem nem tökéletes, de a nagyon tökéletlen szerelem, az visz minket tovább, azt tesz boldoggá. És végső soron nem ez az élet értelme?
A férfi fán terem c. film
Szívszorító szerelmes idézetek
Talán tévedek, vagy régimódi vagyok, de jó dolog, ha van egy ember, aki nem akar tőled semmi mást, csak szeret, és úgy gondolja, te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb lány az.
Vámpírnaplók c. film
Szívszorító szerelmes idézetek
Mások erre kerestek még: Szerelmes idézetek, Szeretlek idèzetek, Hiányzol szerelmes idézetek, Idézetek szerelem, Legszebb szerelmes idézetek, Párkapcsolat szerelmes idézetek, Megható szerelmes idézetek, Rövid szerelmes idézetek, Idézetek a szerelemről, Legszebb szerelmes szerelmes idézetek, Fontos vagy nekem idézet, Igaz örök szerelem idézetek, Ölelés idézet, Őszinte szerelem idézetek, Romantikus idézetek, Szerelmemnek idézetek, Szeretlek szerelmes idézetek, Te vagy a legfontosabb idézet, Igaz szerelem idézetek, Nagyon szeretlek idézetek, Pár szavas szerelmes idézetek, Valentin napi idézet, Kapcsolat idézet, Sors szerelem idézetek, Feltétel nélküli szeretet idézet, Lelki társ idézet, Párkapcsolat idézet, Szerelmes idézetek rövid, Te vagy a mindenem idézet, Boldogság idézetek szerelem, Szép szerelmes idézetek, Szerelmes idézetek férfiaknak, Szerelmes idézetek fiúknak, Szerelmes idézetek nőknek, Szeretlek párkapcsolat szerelmes idézetek, Vágyakozó idézet, Férjemnek idézet, Idézetek szerelmemnek, Igaz szeretet idézet, Örök szerelem idézetek, Összetartozás idézet, Szerelmes rövid idézetek, Szerelmes üzenetek férfiaknak, Szeretlek szeretlek kicsim szerelmes idézetek, Szerető idézet, Akarlak idézet, Másik felem idézet, Szerelem szeretet idézetek, Szerelmes üzenetek fiúknak, Szívszorító szerelmes idézetek, Szükségem van rád idézet, Új szerelem idézetek, Aranyos szerelmes idézetek, Barátnőmnek idézet, Idézet szeretlek, Legszebb szerelmes üzenetek, Társ idézet, Annyira szeretlek idézetek, Gyönyörű szerelmes idézetek szerelmemnek, Idézet barátnőnek, Idézet férjemnek, Mi a szerelem idézetek, Romantikus idézetek nőknek, Szerelmes sms versek, Szerelmes szép idézetek, Idézet valentin napra, Kedvellek idézet, Kedves idézetek férfiaknak, Rövid szerelmes idézetek szerelmemnek, Szeretlek idézetek rövid, Szeretlek szerelmem idézetek, Gyönyörű szerelmes idézetek, Házasság szerelem idézetek, Hófordulós szerelmes idézetek, Rövid szerelmes üzenet, Szerelem összetartozás idézet, Szerelmes idézetek lányoknak, Szerelmes üzenetek lányoknak, Szerelmes vagyok idézet, Szerelmi vágyakozás idézetek, Szeretni valakit idézet, Boldog szerelmes idézetek, Cuki szerelmes üzenetek, Csillagos szerelmes idézetek, Idézet kedvesemnek, Idézetek a szerelmemnek, Idézetek az igaz szerelemről, Igazából szerelem idézetek, Páromnak idézet, Romantikus szerelmes idézetek, Rövid idézetek szerelem, Szép idezetek szerelmes, Szerelmi vallomás idézet, Legszebb szerelmes idezetek, Szerelem vágy idézetek, Szerelmes idezetek paromnak, Szerelmes idézetek szerelmemnek, Valentinapi versek, Aranyos szerelmes üzenetek, Az igazi szerelem idézetek, Nagyon szerelmes idézetek, Szép idézetek a szerelemről, Szerelmes idézetek valentin napra, Szerelmi kapcsolat idézetek, Szeretlek idézetek szerelmemnek, Idézet férjnek, Idézet pároknak, Idézet páromnak, Idezetek paromnak, Idézetek szerelmeseknek, Legmeghatóbb szerelmes idézetek, Legszebb idézetek szerelem, Legszebb szerelmes sms, Napi szerelmes idézet, Rövid idézetek a szerelemről, Rövid szerelmes mondatok, Szép idézetek szerelmemnek, Szerelmes köszöntő, Szerelmes valentin napi idézetek, Szívhez szóló szerelmes idézetek, A legszebb szerelmes idezetek, A világ legszebb szerelmes idézetei, Aranyos idézetek szerelmemnek, Cuki idézetek szerelmemnek, Cuki szerelmes sms, Egyszerű szerelmes idézetek, Együtt töltött percek idézet, Érzelmes idézetek a szerelemről, Gyönyörű idézetek szerelmemnek, Idézetek az szerelemről, Idézetek kezdődő szerelemről, Idézetek örök szerelem, Kedves idézetek szerelmemnek, Kedves szerelmes idézetek, Kedves szerelmes üzenetek, Különleges szerelmes idézetek, Legcukibb szerelmes idézetek, Legjobb szerelmes idezetek, Legszebb idézetek a szerelmemnek, Legszebb idézetek szerelmemnek, Legszebb szerelmes gondolatok, Legszebb valentin napi idézetek, Magyar szerelmes idézetek, Megható idézetek a szerelemről, Megható idézetek szerelmemnek, Pároknak idézet, Romantikus idézetek lányoknak, Rövid idézetek szerelmemnek, Rövid szerelmes gondolatok, Rövid szerelmes szövegek, Szép szerelmes gondolatok, Szép szerelmes idézetek rövid, Szép szerelmes üzenetek, Szerelemmel kapcsolatos idézetek, Szerelmes cuki üzenetek, Szerelmes gondolatok kedvesemnek, Szerelmes gondolatok szerelmemnek, Szerelmes idézetek minden napra, Szerelmet valló idézetek, Valentin napi szerelmes idézetek, Valentin napi szerelmes sms