Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek - szerelmes versek
Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek – szerelmes versek

 

Annyi szirma nincsen a virágnak, 
Annyi gyöngye nincsen a világnak, 
Mint ahányszor nevedet megáldom, 
Viruló virágom, 
Édes birodalmam, ragyogó világom! 

Emberek közt elhagyatva álltam, 
Egy nyájas szót, annyit sem találtam; 
Kezet akkor nyujtottál te nékem, 
Drága kedvességem, 
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen! 

És azóta hű társam te voltál, 
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál, 
Életemnek hajnalává lettél; 
Szépet szebbé tettél, 
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél. 

Csak nálad van hűség, állandóság, 
Te nemes szív, te igazi jóság! 
Ó de könnyü irgalmasnak lenned, 
Mást is jóvá tenned, 
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned! 

Szíved csak az én szivemre vágyott, 
És az volt az összes hiuságod, 
Hogy megőrizd boldog pillantásom, – 
Hogy a mindig máson 
Rágódó irigység: mosolyogni lásson! 

Nem tudnálak meghálálni téged, 
Hogyha folyvást áldanám hűséged, 
Hogyha versem csak terólad szólna, 
Csak téged dalolna, 
Minden kicsi percem egy imádság volna!

Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek - szerelmes versek
Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek – szerelmes versek

Vissza a legszebb szerelmes versekhez