Szerelmes idézetek

Szerelmes idézetek

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

 

Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől.

szerelmes versek

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.

szerelmes versek

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Szerelmes idézetek

 

szerelmes versek

„A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk.” 
(Francoise Sagan)

szerelmes versek

„Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.”
(Szabó Éva: Szög és kereszt)

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

 

„Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok.
De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.”

(Prisrin)

szerelmes versek

„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.”
(Gabriel Garcia Márquez)

szerelmes versek

„Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.”

(Paul Gerardy)

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

„A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján.”
(Erskine)

szerelmes versek

„Sose mondd azt: „Szeress engem!”
Mit érsz vele? Isten is hiába mondta…”

(Paul Valéry)

szerelmes versek

„Az igazi szerelemnek megvannak a maga előérzetei és tudja, hogy a szerelem szerelmet gerjeszt.” 
(Balzac)

szerelmes versek

„A szeretet hiányát az ember soha nem pótolhatja; ám a szeretet minden mást pótol.”
(P. Matteo)

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

 

„A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára.” 
(Erich Fromm)

szerelmes versek

„Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad.”
(Szentkuthy Miklós)

szerelmes versek

„Az igazi szeretet tettekben, és nem a szavakban nyilvánul meg.” 
(Filippinó közmondás)

szerelmes versek

„Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem.” 
(Madame Pompadur)

szerelmes versek

„A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.”
(Jókai Mór)

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

„Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.”
(Francois Mauriac)

szerelmes versek

„..aki szeret, azt viszont is szeretik.”
(Fontane)

szerelmes versek

Ha majd egyszer szerető szívre vágysz, 
s ha nem találsz se közel se távol, 
gyere oda ahova engem temettek, 
ott a fűszál is azt súgja, hogy: 
NAGYON SZERETLEK!

szerelmes versek

Öröm és bánat együtt van a szívemben, 
egy könnycsepp csillan meg a szememben. 
Ha megkérdeznéd mi a bajom csak annyit 
mondanék, HIÁNYZOL de nagyon!

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Eljöttem érted, mert szeretlek téged 
Mert reszket az ajkam, hogy ajkadhoz érjen, 
Hogy átöleljelek magamhoz szorítsalak, 
Tüzes ajkammal lágyan csókoljalak.

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

 

Eljön az este, s eljövök én is. 
Ez csak egy álom, de lehet attól szép is. 
Lesz majd egy nap, amikor az álomnak vége, 
Hozzád bújok akkor s szerethetlek végre.

szerelmes versek

Bizalom nélkül boldog nem lehetsz soha, 
Boldogság nélkül az élet mostoha. 
Bízzál tehát abban, kit a szíved szeret, 
Az életben boldog, -hidd el- csak így lehetsz.

szerelmes versek

Hunyd le a szemed, s bízd rám magad. 
Elviszlek oda, hol senki sem zavarhat. 
Nem lesz ott senki, csak Te meg Én, 
Ott fekszünk majd a felhők tetején!

Szerelmes idézetek

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

Örülj az életnek, mosolyogj sokat, 
találd meg a boldogsághoz vezető utat! 
Olyanná válj, amilyen szeretnél lenni, 
s tudd, hogy én örökké foglak szeretni!

szerelmes versek

Csendes kis éjszakán tekints fel az égre, gondolj egy szerető szívre. 
De ne gondoldd, hogy e szív meg fog csalni, inkább a szívedért képes lesz meghalni!

szerelmes versek

Szeretnéd, ha szeretném, amit szeretnél? 
Mert Én szeretném, ha szeretnéd, amit Én szeretnék! 
Na, akkor most már CSÓK ahová szeretnéd!:)

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

Nem tudom, hogy mondjam el, mindazt, amit érzek, 
Hidd el, hogy csak TE vagy, és én érted élek, 
Nem tudom, miért fáj, de fáj a messzeséged, 
Minden percben hiányzol, én úgy SZERETLEK téged.

szerelmes versek

Oly üres nélküled az ágy, 
Oly forró irántad a vágy, 
Oly édes minden csók, mely éget, 
Hisz tudod, nagyon SZERETLEK én téged.

szerelmes versek

Tudom, hogy e csönd érzelmeket takar, 
Tudom, minden gondolat előtör majd hamar, 
Tudom, hogy az érzelem széttöri a gátat, 
Tudom, hogy a némaság öleli a vágyat.

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

A szerelem megsemmisíti az észt. 
Az agy és a szív olyan mint a homokóra két edénye: 
amikor az egyik megtelik a másik kiürül.

 

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

 

Az égen már ragyognak a csillagok, 
Én az ágyikóm felé ballagok, 
Behunyom a szemem, és én boldog vagyok, 
Mert álmaimban, te velem vagy, 
és én veled vagyok…

szerelmes versek

Higgy mindent, csak azt ne, hogy feledlek! 
Feledj mindent, csak azt ne hogy szeretlek!

szerelmes versek

Elvitted tőlem a napot, a holdat és minden csillagot. 
Többet Szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. 
Nélkülük még elvagyok, de én Nélküled meghalok!

szerelmes versek

Mikor szívünk először összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor első csókod ajkamon égett, én már akkor úgy éreztem, MEGHALOK ÉRTED!

szerelmes versek

Ha kinézel az ablakon és felnézel az égre, 
Rád ragyog majd sok ezer csillag fénye. 
Köztük én is ott leszek, s nézek le Rád, 
onnan kívánok neked Jó Éjszakát!

szerelmes versek

Fáj a lét a létezés, a fekvés és az ébredés. 
Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy itt velem!

szerelmes versek

Addig vagy boldog, míg van, aki szeret, ki bajban megfogja kezed 
és hogy milyen fontos is neked csak akkor tudod, ha már nincs Veled.

szerelmes versek

Egy gyöngéd ölelés, mi elfeledtet mindent, 
csak a pillanatnak élj, mi megér minden kincset!
Egy forró csók mely tüzes a vágytól, 
érzem örökké hozzád láncol.

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Ha majd egyszer síromnál állsz, 
s engem többé soha nem látsz, 
írd a porba csendesen, 
őt valaha szerettem.

szerelmes versek

Millió csók a szádra, 
de ha a lelked nem bánja, 
adok a tested más tájára, 
oda ahova a legjobban várod 
és elérjük együtt a MENNYORSZÁGOT!!!

szerelmes versek

Szeretnék a szél fuvallatával simogatni, 

szeretnék a nap sugarával melegíteni, 
szeretnék én a levegő lenni, 
mert szeretnék mindig Veled lenni!

szerelmes versek

Tedd a kezed a homlokomra, mintha kezed kezem volna. 
Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. 
Úgy szeress, mintha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, minden csókot a számon felejtett. 
Még csak akkor tenne igazán szépet, ha örökre nekem adna Téged!

szerelmes versek

Sosem tudtam eddig, milyen szép az élet, mióta ismerlek, azóta élek! 
Szívem lágyan összedobban, szeretlek téged napról-napra jobban.

szerelmes versek

Gyönyörű álmot láttam az éjjel, 
egy csillag szeretkezett a holdfénnyel. 
Felébredtem s rájöttem ez tény, 
Te voltál a csillag, én pedig a fény!

szerelmes versek

Úgy szeretnék sokszor vándor felhő lenni, 
suttogó széllel hozzád elrepülni. 
Szép szemedbe nézni, csókolni a szádat, 
Veled tölteni hosszú éjszakákat.

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Lassan elhalkul a nyüzsgő világ, s csend tölti meg az éjszakát: 
Csak szívem hatalmas dobbanása zavarja meg a csendet 
és ez azért van, mert nagyon SZERETLEK!

szerelmes versek

Itt ülök a Dunán egyedül, s rád gondolok szüntelenül.
A nap lágyan ring a víz tükrében, s te itt vagy velem a szívem csücskében!

szerelmes versek

Szeretnék szeretni, szerelmet szerezni, 
szerelmes szívemet szívednek szegezni. 
Szólj hát szaporán szívemnek szerelme, 
szerelmes szívedet szeretném, szabad-e?

szerelmes versek

Nem mondom, hogy szeress, azt sem, hogy gondolj rám! 
Ha a szíved nem mondja, én miért mondanám?

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

 

Üres az ágy, és nem jön az álom, nem szól a zene, hiába várom. 
Üvölt a csend és hallgat az élet, rám tör egy érzés: SZERETLEK TÉGED!

szerelmes versek

Aki azt mondja szeret, talán igaz lehet. 
Aki azt mondja imád, sose hidd szavát. 
De aki csak áll és mélyen a szemedbe néz annak szívében örökké élsz!

szerelmes versek

Tudnálak Téged mindörökké szeretni, melletted bút, bánatot feledni. 
Nélküled céltalan az életem, csak Te kellesz nekem ebben az életben!

szerelmes versek

Fogy a hold, sápadt fénye kúszik be az ablakon. 
Tüzes csókod perzselését érzem ajkamon.
Gyengéden simogat kezed. Veled szeretnék ébredni, mindig csak Veled!

szerelmes versek

Pici erdőben pici nyuszi, pici szádra pici puszi! 
Egy bűnöm van nem nagy vétek, két szó az egész: SZERETLEK TÉGED!

szerelmes versek

Szeretném, ha tudnád szeretlek Téged. 
Szeretném, ha tudnád, csak Miattad élek. 
Szeretnék a szemedbe mélyen belenézni 
és elmondani: nem tudok Nélküled élni. 
Szeretném nyelvemmel érezni nyelvedet. 
Szeretném, ha valóra válna a képzelet! 
Te légy álmaim vágya, s a testem tested puha ágya…

szerelmes versek

Ha egy könnycsepp legördül arcomon, 
az azért van, mert hiányzol nagyon, 
a hiányod megszokni soha se fogom, 
mert itt élsz szívemben, s ez jó nagyon!!

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Szemembe nézz, Szívembe látsz, 
Ha szerelmet kérsz ott mindig találsz. 
Csak annyit mondj: SZERETLEK ÉN!
S ez lágyabban cseng mint száz költemény!

szerelmes versek

Bárhol is jársz, melletted ott vagyok, 
vigyázok Rád, ha alszik angyalod. 
Egyedül nem hagylak sohasem, 
ígérd meg Te is ezt nekem!

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

Szeretnék a szél fuvallatával simogatni, 
szeretnék a nap sugarával melegíteni, 
szeretnék én a levegő lenni, 
mert szeretnék mindig Veled lenni!

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

Ne haragudj rám, ha titokban imádlak, 
elsuttogom neved hervadó virágnak.
Nyári estén a csillagok csak Rólad mesélnek, 
ne haragudj rám, ha fáj a szívem Érted!

szerelmes versek

Kicsiny szívem ÉRTED dobban, 
úgy zakatol majd felrobban! 
Ez a szív csak ÉRTED remeg, 
mert azt mondja, hogy nagyon SZERET!

szerelmes versek

Hiába tagadnám régóta szeretlek, 
könnyeim titokban teérted peregnek. 
Kértem a jó Istent tanítson feledni, 
válasza az volt: 
Téged kell szeretni!!

szerelmes versek

Öröm és bánat együtt van a szívemben, egy könnycsepp csillan meg a szememben. Ha megkérdeznéd mi bajom, csak annyit mondanék: HIÁNYZOL, de nagyon!!!!

szerelmes versek

Ösvény voltál s mélybe húztál. 
Megbántottál s összezúztál! 
Csókod ízét még itt érzem a számon, 
de Rád már hiába vágyom!

szerelmes versek

Szeretném ha szeretnél, 
két kezeddel megölelnél, 
szép ajkaddal csókolgatnál, 
és közben ápolgatnál!

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Halkan kopog az eső az ablakon, 
bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. 
Dörög, villámlik, háborog az ég, 
nem tudom meddig bírom nélküled még…

szerelmes versek

Kezem, kezed nélkül, mint virág illat nélkül, 
ajkam ajkad nélkül, mint hajnal harmat nélkül, 
üres vagyok nélküled, mint víz nélkül a tengerek.

szerelmes versek

Szeretlek és szeretni is foglak, 
míg át nem adlak egy néma sírnak, 
igaz ott is van élet, de én ott sem 
fogok mást szeretni CSAK TÉGED!!!

szerelmes versek

Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni, kicsike szobádból nem
hiányzik semmi. De hogy én ott jártam, megtudod könnyen, hófehér párnádon ott
csillog a könnyem.

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

Szerelmes idézetek

 

Két csillag ragyog az égen, egyek ők már nagyon régen. „Szeretlek”- suttogják
váltig, egyik te vagy, én a másik.

szerelmes versek

Szeretném szívemet kitépni, s virág
helyett ablakodba tenni. 
Hogyha látnád hervadó szívemet,
Akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek!

szerelmes versek

Szeretlek Édes, szeretlek Téged, 
szeretni foglak, amíg csak élek. 
Kezem reszket, szívem nehéz, 
Szeretlek Téged, ennyi az egész.

szerelmes versek

Kicsi szívem Érted dobog, 
Érted égnek a csillagok, 
Érted süt a nap az égen, 
Érted élek én is régen. 
Te vagy kicsi szívem vágya, 
Veled lenni, azt kívánja!

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

A legdrágább kő az, mely másokat karcol,
de ő nem tűr karcolást.
A legnemesebb szív az, mely inkább
vérzik, minthogy megsebezzen mást.

szerelmes versek

Oly megnyugtató, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem,
Hogy nem hagysz el soha, hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz.

szerelmes versek

Van egy szó, mit úgy hívnak, remény,
Ha vigyázol rá, ő mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,
Bármerre jársz, ő is ott lesz veled.

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Valamikor alkonyatkor Te is fogsz majd sírni,
ha kisétálsz a temetőbe síromat megnézni.
Sírom felett pacsirta panaszosan zengi:
Itt nyugszik Ki Veled BOLDOG AKART LENNI!!!

szerelmes versek

Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz,
szerelmes szavakra s forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem ajkadon,
olyan ez mint a valóság csak kár hogy álmodom.
Sötét éjjel édes álom hamar tova száll,
felébredek és a szívem vadul kalapál.
Körül nézek és te nem vagy sehol se s ettől szenvedek,
mert szeretném ha velem lennél mindig csak velem!
 

szerelmes versek

A csókod festi kékre az eget, szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret és világtalan az egész világ.   

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak. Csak egy óráig szeress, míg
megsúgom, kívánlak. Szeress egy napig, míg csókolni tudlak. Szeress egy életen
át, és én is mindig szeretni foglak.

szerelmes versek

A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.

szerelmes versek

Ha a nőnek magának is harcolni kell a szerelemért, jobban meg tudja azt őrizni és becsülni.

szerelmes versek

A szerelemben a megszokás lemezteleníti a jellemeket.

Szerelmes idézetek
Szerelmes idézetek

Szerelmes idézetek

Amíg barátaid nem mondják rád, hogy megőrültél és teljesen hülye vagy, addig nem vagy igazán szerelmes.

szerelmes versek

Semmi sem fogható ahhoz a bizsergéshez, amit a szerelem során tapasztalunk meg.

szerelmes versek

A szerelem lényege, hogy történjen meg veled. Ha nem történt meg, nem is volt szerelem. Az volt szerelem, ami elől nem tudtál megmenekülni.

szerelmes versek

A szerelemben (…) az a legfontosabb, hogy olyat válassz, akivel, ha együtt élsz, akkor több energiád van, mintha nem lenne melletted.

szerelmes versek

Fiatalként gyakran vonzódunk a veszélyes helyzetekhez. Ez ugyancsak igaz a korai szerelmi kapcsolatainkra. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy különbséget tegyünk az igazi szerelem és a – néha veszélyes – belehabarodás, a szenvedély izgalma és az igazi veszély adrenalinja között. Egy veszélyes partnert akár erős partnernek is láthatunk. Ahogy idősebbek és remélhetőleg érettebbek leszünk, jobban látjuk a különbségeket.

Boris Vallejo

szerelmes versek

Nem ugyanott kezdődik minden szerelem, az érzések és a vágy kereszteződésében, ahol két idegen találkozik és egymásba szeret? Hogy is gondolna arra egy szerelem kezdetén valaki, hogy az évek múlásával mi lesz? A történtek egy részét tehát a véletlen számlájára kell írnunk.

Elizabeth M. Gilbert

szerelmes versek

Szerelmes idézetek

A lélek saját társat választ.

Emily Dickinson

szerelmes versek

Meggyőződésem szerint képesek vagyunk megőrizni a szerelmi lángolás kezdeti hevét egy hosszan tartó, megnyugtató kapcsolatban is (…). Ám ahhoz, hogy fenntartsuk a varázslatot, el kell játszanunk néhány trükköt az agyunkkal. Hogy miért? Mert a szerelem nem azért létezik, hogy segítsen nekünk fenntartani egy stabil, tartós párkapcsolatot.

Helen Fisher

szerelmes versek

Az ember mindig abba szeret bele, akibe nem kellene, vagy nem szabadna. Talán éppen azért, mert nem szabadna.

Fábián Janka

szerelmes versek

Talán így jöhetsz rá, hogy szeretsz valakit. Amikor úgy érzed, hogy minden egyes könnycsepp, amit ejt, a tiéd. Amikor minden vágást, minden horzsolást, minden ütést úgy érzel, mintha te szenvednéd el.

Rachel Van Dyken

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

Titkold el a vágyad! Rejtsd el az örömödet és a fájdalmadat! A szerelemnek is szüksége van titkokra, hogy fennmaradjon.

Eva Stachniak

szerelmes versek

Ha az embernek választania kell egy idősebb és egy fiatalabb szerető között, jobb, ha az idősebbet választja – de nem azért, mert az idősebb tapasztaltabb, hanem mert hálásabb lesz a döntésért.

Douwe Draaisma

szerelmes versek

Megszeretünk, boldogok vagyunk, szakítunk, majd megint megszeretünk, és megint boldogok vagyunk, majd megint szakítunk. Ez ismétlődik egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a létezés ilyen formája már fárasztóvá válik. Aztán tovább múlnak a hónapok, az évek, az évtizedek – valaki mellett vagy magányosan. Egy idő után nem is emlékszünk rá, milyen volt szeretni.

Horváth Géza

szerelmes versek

A lélektárs nem azt jelenti, hogy megismerkedtek, és aztán, mint a mesében, rózsaszín cukormázzal leöntve, boldogan éltek, míg meg nem haltok. A lélektársi kapcsolat gyakran nehéz szakaszokon megy keresztül. Ezekben az időkben lehetőség van a felemelkedésre is, meg az elbukásra is, kinek-kinek választása szerint.

Ara Rauch

szerelmes versek

A szerelem (…) egyfajta függőség, éppen olyan, mint cigarettázni vagy kokaint használni, csak ebben az esetben a jutalom nem a drog, hanem a másik személye. Attól azonban, hogy a másik elérhetetlen lesz, hogy a jutalom megszűnik, az agyi jutalmazórendszer még aktív marad, mi pedig továbbra is akarjuk, sóvárgunk utána, vágyunk rá.

Sákovics Diana

szerelmes versek

A szerelemben nincs vezérigazgató. Ez egy érzékeny tánc, finom mozgások, előre-hátra, néha föl, néha le, de elviseljük, mert amikor vége a napnak, nem akarunk egyedül maradni. És ha találunk valakit, egy társat, megalkuszunk, szeretjük benne, amit tudunk, a többi fölött meg szemet hunyunk. Mert a szerelem nem tökéletes, de a nagyon tökéletlen szerelem, az visz minket tovább, azt tesz boldoggá. És végső soron nem ez az élet értelme?

A férfi fán terem c. film

Szerelmes idézetek

szerelmes versek

 

Talán tévedek, vagy régimódi vagyok, de jó dolog, ha van egy ember, aki nem akar tőled semmi mást, csak szeret, és úgy gondolja, te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb lány az.

Vámpírnaplók c. film

szerelmes versek

Szerelmes idézetek